Le kell állítani magam. Nagyon jó, hogy baromi sok önbizalmam van most, de néha pont emiatt kell megállnom és csendben figyelni kicsit. Egyszerű elfelejteni azt, hogy miközben te fejlődtél, más is ugyanígy ezt tette. Azt pedig, hogy az kevésbé fontos, jó, gyors, figyelemre és csodálatra méltó, senki sem mondja.
Az ilyen csendes időszakokban lehet talán a legjobban ötleteket meríteni. És nem, nem azt kell ilyenkor mondani magunknak, hogy 'mégsem vagyok olyan jó, mint ahogy beállítottam magamnak, mert vannak nálam jobbak is', mert persze: mindig voltak, vannak és lesznek jobbak. Jobbak egy másik szempontból. Mindenki teljesen más és attól, hogy ő jó, te is ugyanolyan jó lehetsz. Pont olyan jó vagy, mint amilyennek meggyőzted korábban magad. Ez nem változik. Ez ebben a gyönyörű. Hagyd.
Hagyd, hogy más is gyönyörű legyen. Gyönyörű veled. Ne törd le az önbizalmát, a szeretetét saját maga iránt, csak mert úgy érzed, ez veszélyezteti a tiéd. Ha te segítesz neki, ő is fog neked és együtt lesztek csodálatosak. Az ilyen pedig annyira leírhatatlanul felemelő érzés.
Hálás vagyok, hogy figyelhetek. Úgy érzem, hogy most szükségem van arra, hogy egy darabig csak lássak és halljak. Eszméletlenül sokat fejlődtem az elmúlt időszakban kívül-belül és szeretném megtudni, hogy a körülöttem levő emberek miken mentek keresztül. Ezalatt pedig nem a látható és egy gyorsan vagy kevésbé gyorsan megbeszélhető problémákat értem, hanem az olyanokat, amiket még maga az ember sem tud mgfogalmazni. Amiket tényleg csak akkor látod, ha látsz is, nem csak nézel. Segíeni akarok, amiben csak tudok. Ők is ezt tették, amikor szükségem volt rá. Most én jövök.
