Tévedem, ezt be kell látnom. Nem ő volt a hibás, amiért nem akartam elhinni, hogy ahogyan te bánsz velem, azt tényleg megérdemlem és kiérdemeltem. Hogy ezek az apró dicséretek - valamint az, hogy nem kell még a kinézetemmel is teljesítenem: ne legyek túl sovány, ne sminkeljek túl sokat, de fáradtnak se nézzek annyira ki, hogy ne hordhassam azokat a ruhadarabokat, amiket én szeretnék, amik tetszenek - alapvetően járnak nekem, nem kell tennem ezek érdekében semmit.
A saját családom tette ezt velem. Miattuk nem léptem le a megírt útról soha. Miattuk tanultam meg azt, hogy mi az amit válaszolnom kell. Miattuk válaszoltam mindig ezekkel a válaszokkal az embereknek és nem azokkal, amikkel tényleg szerettem volna. Miattuk teszem még sokszor a mai napig ezt. Miattuk húzom le néha én is így az embereket, annak ellenére, hogy mindennél jobban próbálok tenni annak érdekében, hogy ne úgy gondolkodjak, mint ők. Én vagyok, aki lettem, de mégsem. Bennem van, akinek lennie kell, de sokáig csak azért fejlődtem, mert féltem, hogy ha nem fogok, unalmassá válok, nem leszek elég jó, nem lehetnek majd rám elég büszkék. A lehető legjobb verzióját hoztam ki magamnak, de nem magam miatt. Mostmár magam miatt teszek magamért. Viszont egyedül kellett arra rájönnöm, hogy mi a baj - hogy van baj - és hogy hogyan találok rá megoldást.
Az, hogy ő úgy viselkedett velem, ahogy, és én azt elviseltem, talán ezekből a gyökerekből fakad. Lehet, csak ténylegesen az általam kialakított énjébe voltam annyira szerelmes, hogy ezt is megengedtem neki. Viszont azt sem zárom ki, hogy a probléma ennyire a kezdetekhez nyúlik vissza.
Te valós vagy. Semmi hamisan kialakított kép rólad, semmi meglepetés, semmi titok, de mégis annyira sok. Nyugalmat, otthont, válaszokat adsz a lelkemnek. Azáltal hagysz rájönni dolgokra, hogy adsz és nem azáltal, hogy elveszel. Nem azáltal, hogy lehúzol. Nem tudlak kiszámítani téged sem, de te csalódások helyett mindig ajándékokkal halmozol el. Melletted egészségtelennek érzem magam, annyira egészséges vagy nekem. A lelkemnek. Túl szép, hogy igaz legyen. Még mindig ez a legjobb kifejezés a kapcsolatunkra.
Beléd fogok szeretni. Ebben biztos vagyok. Kérlek, ne legyen ez egy álca rajtad. Eddig minden tőlem telhetőt megtettem, hogy kételkedjek benned, hogy leleplezzelek, de mindig falakba ütköztem. Nem találtam másik ént emögött. Nem szeretnék tévedni.
Kevésszer van, hogy tényleg hiányzik valaki. Hogy tényleg sokat gondolok rá, ha nincs velem bárhol, bárkivel vagyok. Te már most elérted ezt.
Kérlek, ne csesszük el. Tudom, száz százalékig biztos vagyok abban, hogy megérdemellek téged és te is engem. Kérlek, legyél az egyetlen támaszom. Legyél az egyetlen ember, aki mellett nem érzem, hogy bármiben is teljesítenem kellene. Legyél a másik felem.
Annyira szép. Végre rájön az ember, hogy amikor azt mondja, 'keresi a lelkitársát', 'a másik felét', mit ért pontosan ezalatt. Mi hiányzik belőle. Vagy éppen mi az, ami megvan benne, de csak egy másik ember tudja felhozni a felszínre.