Oké...i guess kicsit ez a szerelmi életem blogja. Megint megtörténik. De most úgy érzem, jól. Tökéletes időzítéssel jött. Az előző Őt, azt az Őt, aki miatt annyi időn keresztül annyira fájt a szívem, sikerült végérvnyesen is lezárni. Újévkor keresett. Azt írta, álmodott velem. Azt írta, sokat gondol rám. Nem mozgatott meg bennem semmit. SEMMIT. Beszélgetést kezdeményezett utána. Megkérdezte, hogy teltek az ünnepek. Kurtán válaszoltam. Nem áll szándékomban szándékosan semmilyen kapcsolatot ápolnom vele. Fejlődtem általa, de milyen áron? Nem bánom, hogy megismertem, hogy jelen volt az életemben, de nem szeretném, hogy a jövőben is benne legyen. Elmúltak az érzéseim iránta és ez kibaszott jó érzés!
Az új Őt mostmár nem hasonlítom senkihez. Nem érzem, hogy egy sebtapaszként szolgál, hogy begyógyítsa a sebeimet. Nem is szeretném új Őnek hívni. Nem tudom, hogyan hívhatnám. Biztonság? Biztosság? Gondolataim csomópontja egyre inkább?
Az első barátom, aki nem tett annyira mély hatást rám, hogy Ő jelzővel illessem itt, ő kísérleti nyúl volt. Idővel vagy kialakulnak az érzések, vagy nem. Idővel vagy szerelmes leszek, vagy nem. (Közben visszaolvastam kicsit a bejegyzéseket és Te jelzővel illettem. Lehet, hogy nem kellene utólag ilyen jelentőségtelennek titulálni az egészet, mert nem volt véletlen. Akkor és úgy szükség volt rá. Akkor és úgy fontos volt számomra.) Talán Mr. Tökéletesnek fogom hívni az "új Őt". Merész, tudom. Nem az, tudom. De számomra eddig ő áll a legközelebb ehhez. Valószínűleg ez valamennyire változni fog. Akkor majd korrigálok. Lényeg a lényeg: Mr. Tökéletessel érzek. Vele, nélküle, általa. Jót. Csodálatosat. Jó ég, ez már szinte undorító. És kicsit korai. Fasza... Ha ez rosszul alakul, utána nagy puffanás lesz. De élni akartam, nem? Kockáztatni. Tapasztalni. Let's go!
Sok a kérdésem sok dologgal kapcsolatban. Közel sem a szerelem a tápláló erőm, nem ebből élek, akármennyire is úgy tűnhet ebből a blogból. Csupán erről merek írni. De jobban vagyok. Jobban vagyok és azt hiszem azáltal, hogy újra szeretek. Nem romantikusan. Újra erőt fektetek a szeretteimmel való kapcsolatba. Talán jobban, mint valaha. Talán egyre jobban sikerül elérnem azt, amit korábban írtam még, hogy figyelni akarok kicsit. Hátrálni egy lépést. Kezdek rájönni, hogy akármit is teszek, mindig lesznek óriási gödrök, amikben semmire sem lesz válaszom. Eddig mindkettőből az segített ki, hogy szerettem. Ez jelent valamit, nem? Az elsőnél romantikusan, a mostaninál újraszerettem azokat, akiket a gödörben ellöktem és azokat is, akiket egész életemben ellöktem valamilyen szinten. A családomat. Oké, erős a szeretet, de ennyire? Tényleg mindenre ez lenne a válasz? Nem lehet ez ilyen egyszerű.