Nem igazán találom a helyem mostanság a világon. Folyamatosan kitűnnek a hibáim, és annyira azokra koncentrálok, hogy nem tudom élvezni úgy a napjaimat, mint korábban.
Komplikáltak a dolgok, ezt el kell fogadnom. Azt is, hogy ez az érzés normális és ez a jó. Nem az, ahogyan eddig gondolkodtam: minden egyszerű, csak mi bonyolítjuk meg. Nem véletlenül csináljuk ezt. Az általánosítással elveszítjük azokat a részleteket, amelyek igazán egyedivé teszik az eseményeket, kapcsolatokat, embereket.
Vajon azért gondolkodtam így, mert ez felmentett sok nehézség alól? Sokszor az volt a mentségem, hogy fiatal vagyok még, hogy ilyen problémákkal kelljen törődnöm, én csak ki szeretném élvezni a gyerekkorom. Mert jogom van hozzá. De ezzel nem elvettem a segítséget, a jelenlétemet a szeretteimtől? Azt sem tudom, hogy jól szeretek-e. Hogy a kapcsolataimhoz nem azért kötődöm-e, mert sokszor van szükségem segítségre. Lelkileg. Én ott vagyok viszont nekik? Száz százalékban? Vagy csak álszentként, papíron?
Elismerem, hogy igaz lehet, amit mondanak: gyakorlat teszi a mestert. A kis lépések képesek sokszor az óriási változásra. Végülis a pókháló egységes szövete is sok kis apró, vékony szálból tevődik össze, ami a szövőjének egyesével, gondosan kell hozzátoldania a már meglévőkhöz. Próbálkozom javítani ezeken a hinyosságaimon így, hogy felismertem őket, de nem tudom, hogy amit teszek, az elég-e. Nincs erőm többhöz. Gyenge vagyok. És nem, nem tetszik ez az önsajnáltatás, de nem megy más. Mindig ilyen állapotba jutok valamiért. Én csinálom rosszul? Nem tudom, hol a helyem? Tudom, csak nem akarom elfogadni? Hogyan legyek ott biztos pontként másnak, ha még magamnak sem tudok?
MIÉRT FELEJTEK EL MINDENT? Nem jól figyelek oda? Én rontok el valamit? Hogyan javítsak ezen? Mi lesz velem így a jövőben?
Múlt, jelen, jövő. Mostmár legalább a múltra való koncentráció minimalizásában fejlődtem. Viszont emiatt an időm arra gondolni, hogy mi lesz. Nem tudom. És ez megrémít. Megtalálom a közösségem, a helyem? Amit tényleg nekem szántál, Istenem. És ha Te küldesz engem valaki más segítségére, képes leszek ott lenni neki?
Tudom, hogy azt mondtad (jó sokszor), hogy ne féljünk. Sajnos ebben még nem vagyok túl jó.